49. Igaz szerelem

2010. márc. 11. 17:13 - írta Ayvilo

Tom már teljesen felépült. Rékával a baleset óta nagyon ragaszkodnak egymáshoz, még jobban, mint előtte. Hamarosan tanév vége, és végre jön a nyár. Aztán jön a végzős év, és az érettségi. Még jó, hogy a német tudásom már tökéletes. Nagyon hamar beletanultam a németbe, így a suliba is könnyebben ment a beilleszkedés. Nem is meséltem a suliról, és arról, hogy amikor Billék elmentek koncertezni, akkor milyen rossz volt. Napokig depi, és hiszti az ismerősöknek, osztálytársaknak, akikkel egyébként csak a suliban találkozok, hiszen amikor csak tehetem Billel vagyok, és ha vele vagyok, akkor mindig történik valami, ami felejthetetlen. Történtek jó dolgok, és rossz dolgok is, de nem foglalkozunk a múlttal.

Álmok... Igen, az álmok tartanak itt, jobban mondva az, hogy az egyik valóra vállt. Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer itt, Németben fogok lakni, azt meg pláne nem, hogy Bill Kaulitz lesz a barátom. Igazából azt sem gondoltam, hogy meg fogom szeretni, hogy ha megismerem is tudok úgy rajongani érte, mint amikor nem ismertem. Tévedtem. De jó, hogy tévedtem. Egy álmom valóra vállt. Még van két álmom, az egyik az, hogy énekelhessek. Ez csak egy szavamba kerülne, de nem akarom kihasználni, hogy a barátom híres énekes, és bármit elérhet. A másik álmom az, hogy újságíró legyek. Érettségi után mindent meg fogok tenni, hogy teljesítsem ezt az álmom. Az énekléssel pedig várok egy megfelelő alkalomra.

Most épp Bill visz vacsorázni valahova a világ végére. Már vagy egy fél órája úton vagyunk. Egy hét múlva leszünk egy évesek, de Bill koncertezni megy aznap, nekem meg tanulnom kell az év végi vizsgára, így egy héttel előrébb hoztuk a "nagy" napot :P

- Messze van még? - Kezdtem kétségbe esni.

- Nem. Két utca. - Mosolygott Bill. - Türelem, rózsát terem!

- Már kezdek félni, hogy elrabolnak.

- Hát... Azt is megtehetem, de csak a vacsi után. - Nevetett Bill.

- Olyan édes vagy, ahogy nevetsz. - Mosolyogtam, és meghatódtam.

- Itt vagyunk. - Parkolt le Bill, majd ajtót nyitott nekem.

- Köszönöm uram. - Nevettem.

- A világ legszebb nőjének bármikor.

- Ohh... Ilyen bókot még sosem kaptam. - Illetődtem meg.

- Itt volt az ideje. - Csókolt meg Bill. - Gyere. - Fogta meg a kezem, és elindult.

- Várj! - Húztam vissza a kocsihoz.

- Mi az? - Mosolygott.

- Szeretlek. - Csókoltam meg.

- Én is szeretlek kincsem! - Csókolt vissza.

Alig bírtam ellenállni, de Bill rábeszélt, hogy erre lesz időnk a vacsi után is.

- Az asztal nem lesz egész este lefoglalva, ha nem érünk be időbe.

- Oké-oké, vettem. - Indultunk el kézen fogva.

- Csukd be a szemed. - Bill, a bejárat előtt.

- Jajj ne... Orra fogok esni. - Gondoltam bele, hogy mennyire balszerencsés vagyok.

- Majd én vezetlek. Bízz bennem.

- Bízok benned. - Pusziltam meg, majd követtem az utasításait.

- Kinyithatod. - Állított meg.

- Boldog első évfordulót! - Kiabáltak.

- Anya? Simone? Gordon? Réka? Tom? Úristen! Mindannyian itt vagytok? - Lepődtem meg.

- Meghívtam őket. Tudom, hogy mennyire hiányoztak a szüleid, és még az én szüleimet is hiányoltad.

- Köszi köszi köszi! - Ugrottam Bill nyakába. - És miért üres az étterem? - Kérdeztem, miközben Billt öleltem.

- Kibéreltem.

- Te jó ég! - Esett le az állam. - Annyira szeretlek! - Csókoltam meg, közben vaku villant, amitől majdnem megvakultam.

- Anya! - Szólt Bill kedvesen Simone-nak.

- Bocsi. - Simone bűnbánóan.

Bár arra számítottam, hogy egy romantikus vacsi lesz kettesben, így is nagyszerű volt. A vacsi elfogyott, Bill pedig felkért táncolni.

- Bocsi. - Mondtam, miután már harmadjára léptem a lábára.

- Semmi. - Nevetett.

- Megyek, beszélek egy kicsit anyummal.

- Rendben. - Ültünk vissza az asztalhoz.

- Gratulálok kicsim! - Ölelt meg anya.

- Köszi...

- Mielőtt megkérdeznéd hol van apád... Nem a legalkalmasabb, hogy elmondjam, de inkább elmondom. Végleg külön költöztünk. A válás folyamatban van...

- Bocsi anyu, de ideje volt!

- Tudom kicsim. - Mosolygott anyu.

Egyikőnk sem hiányolja apámat. Ennek így kell lennie. Szerintem ráveszem anyut, hogy költözzön ki Németbe. Hátha megismer valakit.

- Felkérhetem táncolni? - Jött oda egy kb. anyuval egyidős pasi anyuhoz.

- Ööö...

- Menj már! - Unszoltam, és rákacsintottam.

Ezek szerint csak ki kellett magamba mondanom.

- Hogy érzed magad? - Ült mellém Bill.

- Remekül. - Öleltem meg.

- Most jön az én egyik meglepetésem. - Állt fel, és egy emelvény felé indult.

- Ezt a dalt annak a lánynak írtam, aki egy évvel ezelőtt elrabolta a szívem. Akivel amikor leveleztem még nem hitt nekem, és amikor már tudta, hogy valóban az vagyok, akinek kiadom magam, akkor sem hitte, hogy valaha belém fog szeretni. Én sem hittem soha, hogy ennyi idősen szerelmes leszek, sőt! Azt sem, hogy az igazi szerelem ennyire jó. Most mégis itt vagyunk. Egy év... Hosszú idő. Tudom voltak rossz napok, és voltak viták, de az igaz szeretet az, ami még ma is összetart minket. Köszönöm, hogy vagy nekem. - Mondta Bill az emelvényről, végig a szemembe nézve, mire könnyek kezdtek hullani a szememből. Az öröm könnyei.

Bill énekelni kezdett, Tom pedig kísérte zongorán. Én nagyon meghatódtam. Annyira jól esett. És belegondoltam, hogy tényleg ez az IGAZ SZERELEM.